Rövid bemutatónk

Hisszük és valljuk: A Biblia Isten írott szava, így rajta keresztül Isten szól és kijelenti magát teremtményei számára.

Történetünk

Az Isten Gyülekezete Egyesült Pünkösdi Egyház, keresztény egyház.

Hisszük és valljuk: A Biblia Isten írott szava, így rajta keresztül Isten szól és kijelenti magát teremtményei számára.

A teljes írás a Biblia két részből áll, Ó és Új testamentumból, amely Istentől ihletett, és hasznos a tanításra a feddésre a megjobbításra az igazságban való nevelésre. Tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

Isten állítja és kijelenti az emberiséggel kapcsolatban, hogy minden ember bűnös egyedül kegyelemből hit által igazolunk meg. Ez az Isteni üdvözítő kegyelem irgalma és szeretete által, megjelent minden ember számára Jézus Krisztusban.

Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat mértékletesen igazán és szentül éljünk a jelenvaló világban.

Hisszük és valljuk, hogy az emberiség egyedüli Üdvözítője, Megváltója Jézus Krisztus, aki Isten fia és ember fia. Ő lett az út az igazság és az élet, a hozzá megtért üdvözülni vágyó emberek számára.

„ És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által meg kellene nékünk megtartatnunk.” Apostolok Cselekedetei  4. rész. 12. vs.

Isten a szeretet istene

Isten a szeretet Istene és nem akarja a bűnös emberek halálát. Ő azt akarja, hogy a tőle bűneik miatt távol élő el tévelyedett emberek visszaforduljanak, az Atyai házba és hozzá térjenek az ő igéje által, és ez által örök életet nyerjenek.

Mi a bűn ?

Felmerül a kérdés mi a bűn? Minden bűn, amit Isten a Bibliában bűnnek nevez. Ez az, ami a bűneiben élő embert elválasztja Istentől. Jézus Krisztus az Isten fia azért jelent meg, hogy az ördög munkáját lerombolja, mind az egyénben úgy a világban.

„ Mert a bűn zsoldja halál: az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a mi Urunk  Krisztus Jézusban.” Róma. 6. rész. 23. vs.

Biblia

A Biblia kijelenti: Példabeszédek 11. rész. 7. vs.” Mikor meghal az Istentelen ember, elvész az ő reménysége, a bűnösök várakozása is elvész.”  

Kereszténység

Minden keresztény embernek az lenne a legfontosabb feladata, és hivatása, hogy képviselje és hirdesse Isten üdvözítő megmentő tervét, melyet közölt velünk fia Jézus Krisztus által.

 Az újszövetség fontos üzenete keresztelő János, Urunk Jézus Krisztus és apostolai, a kereszténység alap tanításával kapcsolatban, a megtérés fontossága, mert Isten országa elérkezett a földre Jézus Krisztus élete, tanítása, cselekedetei, szenvedése, halála és feltámadása által.

„…Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben.

Ezt a kérdést a bűnbánatra ébredt emberek tették fel Péternek és az apostoloknak pünkösd napján, az Isten anyaszentegyházának megszületésekor. Péter egyet értve a többi apostolokkal, Szent Lélekkel betelve használta azokat a szellemi kulcsokat, amit Jézustól kapott, mint a Mennyország kapujának kulcsait.

Amit akkor kijelentett azon ma sem változtatna meg semmit. A 38. versben adja meg a választ, hogy mit kell tenni a bűnbánatra jutott üdvözülni vágyó embereknek, ami ma is ugyan olyan fontos és érvényes, ebben hittek az apostolok és ebben hiszünk mi is.

„ Péter pedig mondá nékik: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára: és veszitek a Szent Lélek ajándékát”   Apostolok Cselekedetei 2. rész. 38. vs.

A megtérés azt jelenti: Változtassátok meg gondolkodásotokat és életmódotokat Isten igéje alapján. Így Krisztusba kerülve Isten felé fordulunk.

Ez pedig új életet, megváltozott életet eredményez, szellemi újjászületést.

A megtérés az Isten igéjéből eredő Istentől kapott hitünk eredménye. Így válaszolunk a láthatatlan Isten hívására. Aki az életet adó szent szaván keresztül teremti ujjá szellemünket és szívünket.

 

„És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa”  Máté Evangéliuma 3. rész. 2. vs.

„ Ettől fogva kezdte Jézus prédikálni és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett hozzátok a mennyeknek országa”  Máté Evangéliuma  4. rész. 17. vs.

„ Ha pedig én Istennek Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Istennek országa”. Máté Evangéliuma 12. rész. 28. vs.

„ E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek” Apostolok Cselekedetei 17. rész. 30. vs.

„ Ezeket pedig mikor hallották, szívükben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk atyám fiai férfiak?” Apostolok Cselekedetei 2. rész. 37. vs.

A vízkeresztség fontosságának az üdvözülni vágyó ember életében Jézus Krisztus tanítása szerint nagyon fontos szerepe van.

Jézus ezt mondja a vízkeresztséggel kapcsolatban: „… így illik nekünk minden igazságot betöltenünk…” Máté Evangéliuma 3. rész. 15. vs.

Továbbá Márk Evangéliuma 16. rész. 16. vs. : „ Aki hiszen és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hiszen elkárhozik.”

Venni,  vagyis megkapni Istentől a Szent Szellem ajándékát azok kapják meg, akik kérik: és engednek Istennek.

„ Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik” Lukács Evangéliuma 11. rész. 13. vs

„ És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felöl, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, akik néki engednek” Apostolok Cselekedetei  5. rész. 32. vs.

Ha a fent leírtakat megszívleljük és befogadjuk, és életünk részévé tesszük, igazat adunk Istennek, hogy tökéletes tervet készített megváltásunk érdekében Jézus Krisztusban és Jézus Krisztus által számunkra.

Ezért hisszük és valljuk az apostolokkal együtt, hogy:

„ Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden”                   2. Korinthus.  5. rész. 17 -21.-ig vs.

Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát.

 

Mind, hogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik, az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét.

Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Ő benne.

A jó Isten szeretete által bűneink ellenére életünk részévé kíván lenni. A világ legnagyobb megtiszteltetése számunkra az, hogy a Szent Mindenható tökéletes Isten elfogadott minket fiaiként a megváltás által.

János Evangéliuma 1. rész. 12-13 .-ig vs.

Róma 8. rész. 14. vs, 16-17.-ig vs.

Galátzia 3. rész. 26-29.-ig vs.

Imáinkkal, bizonyságtételeinkkel, életünkkel, Istentiszteleteinkkel egyházunk azon fáradozik, hogy eljuttassa a gyógyító evangélium, üdítő és frissítő öröm üzenetét az elveszett emberek számára.

Mi tisztába vagyunk azzal, hogy Istennek rajtunk kívül is vannak gyermekei hazánkban és a világban, minden országban és nemzetek között. A mindenható Isten az Örökké való Atya  és a fia Jézus Krisztus nagy árat fizetett azért, hogy így legyen. János Evangéliuma 10. rész. 16. vs., Ésaiás Könyve 45. rész. 15. vs.

Isten megváltott gyermekeinek pedig egységben és szeretetben kell élniük egymással, azért, hogy hatásosabban és eredményesen képviseljék Isten országának Evangéliumát hazánkban.

Ebben egyházunk és a benne élő megváltott Szentek partnerek.

Kapcsolat

7900 Szigetvár,
Deák Ferenc tér 20/C. Fsz. 3.

Kedd: 19:00 - 20:00-ig
Csütörtök: 19:00 - 20:00-ig
Vasárnap: 10:00 - 11:30-ig
14:00 - 15:30-ig

 

Adataink

Tel.: (246) 135-1135

egyhaz@istengyulekezete.hu

Egyház adószáma: 18918555-1-02
Technikai kódszáma: 0585
Nyilvántartási száma: 19-30M-1